Jurányi Ház, Budapest
School of Disobedience performansz est
2023. december 16.
10’ 45’’
A performansz Simon Jolán életművének állít emléket, egyúttal az avantgárd elveszett, megrekedt értékteremtő ágenciájának rekonstrukciójára is törekszik. Ennek érdekében tesz a szöveg végén utalást Nikolas Bourriaud altermodernitásra vonatkozó művészetelméletére, amelyben keresi a posztmodern utáni korszak kulturális alternatíváját, amit a fordítás kifejezéssel határoz meg. Ezt egyúttal az avantgárd mozgalom feltámadásának igényeként is értelmezhetjük.
Ezen keresztül a korai avantgárdhoz, és különösen az orosz avantgárdhoz kapcsolódó magyar művésznő, Simon Jolán életművét a mai korszakra vonatkoztatva aktualizáljuk, mintegy lefordítjuk a performansz során.
Művünk a rádiós hangszínházi előadásokat idézi, amivel az időbeli távolságot, és a fordítás kettős aktusát is megjelenítjük. Ugyanakkor egy eljátszott rítussal létrehozzuk egyrészt a Simon Jolán életműre vonatkozó emlékművet – a kétfejű fétist – és a közösségi akcióval – a közönség aktív részvételével – egy jövőre vonatkozó utópia megélésére teremtünk lehetőséget. Mintegy „kiképezzük” a nézőket az altermodernitás elképzelésének képességére azzal, hogy a rituálét megvalósíttatjuk velük.
A performerek hangját hangszóróból halljuk, a tartalmat kifejező és Simon Jolán dalárdáit megidéző hangköltészeti megoldásban.
Elhangzó szöveg:
Kommentátor 1:
Simon Jolán újpesti varrónő, gróf cselédje majd gyári munkás volt, avantgárd művész. Húszas éveiben három gyerekes anyaként pár év után elvált bútorasztalos-segéd férjétől. Ebben a korban sem a válás, sem az, hogy egy nő válik el a férjétől, nem volt szokás. Jolán munkásokkal szavalókórusokat szervezett, ahol több tucat hozzá hasonló gyári munkással avantgárd verseket olvasott fel. Ez sem volt szokás. Ma pedig elképzelhetetlen.
Kommentátor 2:
Hogy ki volt Kassák Lajos, mindenki tudja. Hogy ki volt Simon Jolán, szinte senki. Jolán nélkül Kassák nem élte volna túl a húszas években az emigrációt. Jolán volt az, aki nem adta fel. Kassákról ma senki se tudna, ha ő nincs. Kassák vagy Simon Jolán? Kit raktároz el a közös emlékezet?
Kommentátor 1:
1938-ban Jolán szociális munkásként dolgozott. Egy szeptemberi napon, 53 évesen kinyitotta a tűzhelynél a gázcsapot, és nem gyújtott gyufát, nem tette oda a levest. A gáz megölte. Ahogy pár év múlva sok millió zsidót a nácik. Zsidók vagy nácik?
Kommentátor 2:
Meggyújtom a gázt, hogy odarakjam a vacsorát. Simon Jolán. Miért nem akartál többé vacsorát főzni senkinek sem? Élet vagy halál? Menni vagy maradni? Leves vagy nem leves? Enni vagy nem enni?
Kommentátor 1:
A felvilágosodásbeli Rációt egy olyan különös tárggyá alakítottuk, amely a kétfejű fétis. Egyszerre gép, állat és ember. A mindenütt jelenvaló tapasztalat tárgya, amit mindig kettőre redukálunk a könnyebb fogyaszthatóság céljával. Folyamatosan kárhoztatjuk, állandóan dekonstruáljuk, mégis érinthetetlen marad. Most, ezen a különleges napon, lehetővé tesszük a közvetlen találkozást, sőt, az érintést. Az árnyékként létezés üres középpontja csak torzulásai révén válik láthatóvá, de most, csak itt és most, kiszakad a digitálisból egy analóg világlátás felébredése kedvéért.
Kommentátor 2:
A duális anyafétis itt van közöttetek. Sőt, bennetek. A dualitás fetisizálása progresszívnek beállított primitív. Gondolkodásotokat ne engedjétek lebutítani a kettő közüli választásra. Ne romboljatok, ne építsetek, építve romboljatok és rombolva építsetek. It’s face to face, köztünk marad. Nem áruljuk el senkinek a lázadást. Ketten vagyunk, de nem egyedül. A rítus tétje a dualitás végleges megszüntetése. Induljatok.
Kommentátor 1: (színházi közvetítő hang)
A közönség feláll, és megkezdi nomád zarándoklatát a dualitás fétise felé.
A közönség feláll, hogy elinduljon.
Szemük hozzászokik a félhomályhoz, és lassan felismerik, hogy egy ovális térben állnak. Lassan elindulnak úgy, hogy az óra járásával ellentétes irányban haladva lépkednek, együtt a többiekkel, közös ütemben. Lassan elindulnak úgy, hogy az óra járásával ellentétes, az óra járásával ellentétes, az óra járásával ellentétes irányban haladva lépkedjenek, együtt a többiekkel, közös ütemben.
Kommentátor 2: (színházi közvetítő hang)
A közönség lassú, elmélkedő léptekkel halad, hogy egyre közelebb kerüljön az ovális tér közepén lévő kétfejű fétishez.
Kommentátor 1: (színházi közvetítő hang)
Mikor középre érnek, céljuk megérinteni a fétist, megsimítani a puha állatszőrt, hozzáérni a fétisek kezében lévő jelekhez és tekintetüket tekintetükkel egyesíteni. Majd körbejárnak, hogy mindkét fejből a szfinx ősi tekintete rájuk löveljen, és felidézze bennük a kettősség értelmetlen, életromboló jellegét. Majd megtisztulva ettől, továbbhaladnak a többiekkel az ovális pereme felé, lassan, meditálva lépkedve, vissza oda, ahonnan elindultak.
Kommentátor 2:
A fétis különös analogikus viszonyban áll a Tőkével: megbélyegzett, mégis érinthetetlen, számtalanszor dekonstruált, mégis változatlan kettősség: öreg és gyerek, gömbölyű és lapos, múlt és jövő, egyes szám és többesszám, hasznos és haszontalan. Éppen ezért vonzereje felfoghatatlanul hatalmas. A győztesek, a vesztesek, a fideszesek, a nem fideszesek, az age-isták, a szexisták, a rasszisták, az etikusok, a romák, a transzok, a transzfóbok, a leszbikusok, a heteroszexuálisok, a feministák, a performerek és technikusok egyaránt a feketelyuk porszívócsövében találják magukat. A vákuum ereje hatalmas, újrarendezi a konceptualitás tereit.
Kommentátor 1:
A művelet egy öntisztogatás. Eredményeként végre kiléphetsz a piros pirula vagy kék pirula, coca-cola vagy pepsi-cola, demokraták vagy republikánusok, Kelet vagy Nyugat, háború vagy béke folyamatos újrajátszásának döntési bűvköréből. Megtisztulsz a benned tanyát vert jövőtlenségtől, nem leszel többé saját szimulákrumod atemporális rothadása. Megszabadulsz retromániád agyadban ismételgetett kicsinyes slágereinek lenyomataitól. Törlődik a vagy vagy filozófia végtelenített nyárspolgára benned, aki kizárólag fekete és fehér világot enged látni a csapok és pálcikák által a szemedben. Csapok, vagy pálcikák?
Kommentátor 2:
Ebben az érintésben az állatszőr közvetítésével, a tekintetek találkozásában a fény közvetítésével, az állat, a gép, és az ember újra egységre lép benned. Törlődnek a közhelyeid, a szimulákrum visszatér a képbe, a hasonló az azonosba. Az én és mi egyetlen öntudatba rendeződik.
CSEND
Kommentátor 1:
Ahogy utad távolodni kezd a kétarcú fétistől, lényedben érzed az újrarendeződést, az új világ létrehozásának vágya felébredt benned.
Kommentátor 2:
Ebben az új térben többé nincs alá és felé rendelése a sajátnak és a másiknak, és semmi sem fél attól, hogy párbeszédben álljon a tőle idegennel. Önmagad lehetsz, mert lényege a másik, mint sajátja. Ebben a térben kiterjed a horizontális nagylelkűség vertikálisan. A vertikális nagylelkűség horizontálisan.
Kommentátor 1:
Többé nem félsz a vitától, a kritikával teljes küzdelem vonzóvá válik, mert tudod, hogy a kritika annak a közös térnek a megteremtése, amiben mindenki úgy függ össze, hogy közben gyökeret ver és önállóvá válik. Akár az eper.
felváltva:
Ahogy nő úgy halad, és megint gyökeret ver. Ahogy nő úgy halad, és megint gyökeret ver. Ahogy nő úgy halad, és megint gyökeret ver. Ahogy nő úgy halad, és megint gyökeret ver. Ahogy nő úgy halad, és megint gyökeret ver….
Elhalkul, majd csend.
