Lecture performansz
Budapest
2017.05.26.
65 perc
Arra a kérdésre, hogy mi a kortárs művészet, leghelyesebb, ha úgy keressük a választ, hogy az egyúttal összhangba kerüljön azzal, amiről beszélünk.Az előadás és performansz műfaját ötvözve Erdély Miklós a művészet szerepének definiálására vonatkozó gondolatait helyeztük középpontba. Eszerint a művészet luk a szükségszerűség láncolatán.Erdély azért is volt kiváló kiindulópont, mert a neoavantgárd mozgalom központi alakjaként a kortárs művészeti irányelvek lefektetőjének is tartható, művészi és tanári/előadói attitűdjének vizsgálata is figyelemre méltóan alakíthatja a kortárs magyar művészet jelenére vonatkozó vizsgálódásainkat. Így nemcsak filozófiai és eszmetörténeti kérdéseket, hanem a személyes és társadalmi összefüggéseit, valamint a kelet-európaiság önképet alakító jellegének kérdéskörét is felvetettük. Az avantgárd második világháború utáni korszakának vizsgálatától, a Fluxus mozgalom mindent megkérdőjelező, semmissé tevő rombolásaitól kiindulva, a Cage által keresett zenbuddhista Semmi felé építkező konceptualizmuson át, Hannes Böhringerig, aki posztmodernnel kompromisszumot kötve a Szinte semmi esztétizáló megközelítéséig jutott, húztunk egy gondolati, teoretikai ívet. Kijelöltük ebben Erdély szellemi kapcsolódásait, amit így a neoavantgárdtól az avantgárd látszólagos univerzalizálását formalizmusokba merevedésekkel helyettesítő és egyúttal politikai ágenciájának kioltását is jelentő posztmodernnel való kiegyezéséig tartó korszakban láttattunk.A lecture performanszot vizuális kultúra tantárgyból érettségiző, és művészeti egyetemi tanulmányokat megcélzó diákjainknak mutattuk be. Kísérletünkkel egyúttal modelleztük, hogyan lehetne egy neomodern oktatásban a művészetelméletet oktatni, szemben a mai konzervatív irányelvű művészetoktatással.
Budapest
2017.05.26.
65 perc
Arra a kérdésre, hogy mi a kortárs művészet, leghelyesebb, ha úgy keressük a választ, hogy az egyúttal összhangba kerüljön azzal, amiről beszélünk.Az előadás és performansz műfaját ötvözve Erdély Miklós a művészet szerepének definiálására vonatkozó gondolatait helyeztük középpontba. Eszerint a művészet luk a szükségszerűség láncolatán.Erdély azért is volt kiváló kiindulópont, mert a neoavantgárd mozgalom központi alakjaként a kortárs művészeti irányelvek lefektetőjének is tartható, művészi és tanári/előadói attitűdjének vizsgálata is figyelemre méltóan alakíthatja a kortárs magyar művészet jelenére vonatkozó vizsgálódásainkat. Így nemcsak filozófiai és eszmetörténeti kérdéseket, hanem a személyes és társadalmi összefüggéseit, valamint a kelet-európaiság önképet alakító jellegének kérdéskörét is felvetettük. Az avantgárd második világháború utáni korszakának vizsgálatától, a Fluxus mozgalom mindent megkérdőjelező, semmissé tevő rombolásaitól kiindulva, a Cage által keresett zenbuddhista Semmi felé építkező konceptualizmuson át, Hannes Böhringerig, aki posztmodernnel kompromisszumot kötve a Szinte semmi esztétizáló megközelítéséig jutott, húztunk egy gondolati, teoretikai ívet. Kijelöltük ebben Erdély szellemi kapcsolódásait, amit így a neoavantgárdtól az avantgárd látszólagos univerzalizálását formalizmusokba merevedésekkel helyettesítő és egyúttal politikai ágenciájának kioltását is jelentő posztmodernnel való kiegyezéséig tartó korszakban láttattunk.A lecture performanszot vizuális kultúra tantárgyból érettségiző, és művészeti egyetemi tanulmányokat megcélzó diákjainknak mutattuk be. Kísérletünkkel egyúttal modelleztük, hogyan lehetne egy neomodern oktatásban a művészetelméletet oktatni, szemben a mai konzervatív irányelvű művészetoktatással.
